Rólam

Orosz Kriszta vagyok. 1971-ben születtem Gyöngyösön. Boconádon élek, és alkotok.
Gyermekkorom óta szívesen rajzoltam, kézimunkáztam és imádtam minden tevékenységet amiben kiélhettem alkotási vágyam.

Műkörömépítőként dolgoztam, a körömépítés során mindig a befejező szakaszt szerettem a legjobban, amikor a díszítéseket festettem fel.

6 éve kezdetem el komolyabban a festészettel foglalkozni. Már kizárólag olajfestékkel festek. Szenvedélyesen kutatom a "régi Mesterek" anyag használatát, technikáit. Ebből a szenvedélyemből fakadóan magam feszítem, alapozom a vásznaimat, használok saját készítésű festéket is. Kizárólag kiváló minőségű alapanyagokkal alkotok, ebből adódóan élettartam garanciát vállálok a munkáimra. ( olajfestmény esetében ez több évtizedet jelent)

A festészettel azokat az érzéseket szeretném életre kelteni, amik átjárják a lelkem képeim készítése közben: szeretet, hit, remény, nyugalom és az élet szépsége.
Boldogsággal tölt el, mikor valaki a képeimet nézi, elmerül benne; és e közben átjárja az az érzés, amit én éreztem amikor festettem.

2017 óta tagja vagyok a budapesti Mohácsi Regős Ferenc asztaltársaságnak ( MAT )

"Nem az a legfontosabb, hogy épp hol vagy, és mennyire nyűgöz le a környezeted. A legfontosabb dolgok a belső világodban vannak. Ha ráhangolódsz a benned lévő szeretetre, és sugárzod ki magadból egyformán mindenre, amit csak észlelsz, sokkal jobban fogod érezni magad, mint valaha.Látni fogod, hogy minél inkább ezt teszed, az annál egyszerűbbé válik, és egyre könnyebben tudod megnyitni a szíved, míg végül a szeretet állandóan áramolni fog lelkedből, és az élet öröme annyira eltölt, hogy képes vagy belőle bőséggel adni a világnak." 

© 2017 Orosz Kriszta Tel: +36 30 456 8672
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el